A Valentin-napon felkerült bejegyzés csak megtévesztés. No, persze szerelmespárról beszélünk, de a fotózás apropója egy nyereményjáték volt.
Akik rendszeresen követik a DittahDesign Facebook oldalt, tudhatják, hogy alkalmanként játékokat szervezek, amiknél hol kisebb, hol nagyobb a tét. Az egyik képfeltöltős verseny fődíja egy fotózás volt, amit Ádám (Sick) nyert meg, még 2011-ben.
A fotózást viszont csak most ejtettük meg, pontosan 2012. február 6-án. A hó mellett még más extrát is belevittünk a képekbe, mégpedig Sick barátnőjét, Zsut. A többit mondják el a fotók.
Az egyik, volt általános iskolai tanárnőmnek kislánya született még 2011. novemberében. Egy ideig csak az interneten csodálhattuk a picit, míg egyszer meg nem csörrent a telefonom: igen, Kriszti volt az, a volt tanárom, aki a segítségemet kérte. Az ünnepek közeledtével ugyanis a nagyszülőknek naptárat szerettek volna készíttetni, amin természetesen elsősorban a pici, illetve a másik kettő, idősebb gyermek szerepel.
Sok egyeztetés és válogatás után végül sikerült kiválasztani a legmegfelelőbb naptárakat, aztán pedig időpontot egyeztettünk. Így 2011. december 8-án Krisztiék házához mentem, ahol nagy örömmel fogadott az egész család. Bár a kisbaba, Zsófi az elején kicsit nyűgös volt (hiszen úgy lett felkeltve a fotózás miatt), a végére már egyre többet mosolygott.
A közös családi képek után felváltva készítettem fotókat Zsófikáról és a két nagyobb gyerekről, Krisztiről és Petiről.
Történt, hogy 2011. szeptemberétől ugyanúgy Pécsett tanulok, de már nem a felnőttképzési karon, hanem mint bölcsész, értelemszerűen a BTK-n. Természetesen új csoporttársaim is lettek, akik – ugyanúgy, mint az előzőek – hatalmas arcok és extra jó fejek.
Az ismerkedések alkalmával hamar kiderült, hogy fotózom, így többek között Adri kért meg arra, hogy készítsek róla egy mini fotósorozatot. A nap 2011. november 19-én érkezett el, amikor kivételes esetként szombaton kellett bemennünk egy tömbösített óránkra. Szerencsére a “kurzus” jó hangulatban telt, így remek alapot szolgáltatott az aznapi fotózásnak. Kaptunk tehát az alkalmon, és 14:00 körül bevettük Pécs egy részét, név szerint Uránvárost.
A fotózás közben azonban nem csak ketten voltunk: másik csoporttársunk, Dana kísért bennünket állomásról állomásra, és készített werkfotókat az én nagy örömömre. Persze aztán én is lőttem cserébe pár képet róla.
Imola és Pisti esküvője érdekes és izgalmakkal teli volt.
Úgy választottak ki engem a Nagy Napra, hogy csak online ismertük egymást korábbról, elsősorban Twitteren beszélgetve. De aztán kiderült, tetszenek nekik a fotóim, és felkértek arra, hogy én legyek az esküvői fotósuk.
Az egyeztetés már 2 hónappal a nagy alkalom előtt elkezdődött. Minden részletet pontosan lefixáltunk: az esküvői ruhától kezdve az esemény teljes menetén keresztül a díszítés színéig. Erre azért is volt szükség, mert az esküvő jó pár száz kilométerre volt tőlem, amit tömegközlekedéssel nem egyszerű megtenni.
Így 2011. augusztus 27-én, a Nagy Napon találkoztam egy, szintén a neten megismert lánnyal, Ildikóval, akivel amúgy kétszer már sikerült korábban találkoznom. Viszont a párját, Zsoltit csak most láttam először. A buszozás a lakóhelyemtől Szegedig több mint 3 órát vett igénybe, ahol Ildi és Zsolti vártak rám.
A problémák viszont ezután kezdődtek, mivel a másik két meghívott leányzó, akik szintén velünk utaztak tovább Mezőhegyesre, rossz, pontosabban egy csaknem 1 órával később érkező vonatra szálltak fel. Így Ildikó letelefonálta Imolával, hogy sajnos a készülődésre nem érünk oda – és mivel én is csak velük tudok menni, fotók sem készülnek erről. Bár menyasszonnyal nem packázunk, Imolának sajnos nem volt mit tennie, megvárt bennünket, mi pedig a másik két leányzót, Anettet és Juditot.
Mindkettőjük netes ismerős, ám Anettet már csakúgy láttam többször is, mint Ildikót, ellenben Judittal most találkoztam először – aminek nagyon örültem. Így végül is a szertartás előtt kb. félórával megérkeztünk Mezőhegyesre, ahol – a készülődést kihagyva ugyan, de – neki is láttam a fotózásnak. Gyors telefonálás után kifutottam Imolához és Pistihez, akik az épület előtt álltak – majd gyors puszik kíséretében végre kiörömködtük magunkat, hogy személyesen is találkozhatunk.
A polgári szertartás gyönyörű volt, családias hangulatú, és igazán jól sikerült. A koccintás és a rövid beszélgetések után pedig elindultunk egy közeli parkba, ahol további képeket készítettem az újdonsült házaspárról és rokonaikról, ismerőseikről.
Végül négyen maradtunk a tölgyfánál, ekkor kezdődött a külön szabadtéri fotózás – szigorúan csak a párról.
Fél 4 körül oda is értünk az étteremhez, ahol a többiek már tűkön ülve vártak bennünket – és az ebédet. A lakoma könnyed beszélgetéssel, ismerkedéssel telt, és itt adták át az ifjú párnak az ajándékokat a hozzátartozók.
Az ebéd elfogyasztása és egy kis pihenő után pedig következett a csokordobás, amit Ildikó “nyert meg”.
If your browser cannot handle this format, let’s visit YouTube version there! / Ha a böngésződ nem támogatja az adott formátumot, nézd meg az előbbi YouTube-verziót!
Nemrég azt mondták rám, hogyha esik a hó, akkor én úgy tudok ugrálni és örülni neki, mint egy kisgyerek. Ma bebizonyosodott, hogy ez igaz – így a hatalmas hószállingózás közepette fogtam a fényképezőgépet, és kimentem megörökíteni a mai nap részleteit.
