Posts Tagged ‘Kaposvár’

  1. Fotó felvételi

    augusztus 28, 2010 by Szanyi-Nagy Judit

    Egyik illuminált pillanatomban valamiért úgy döntöttem még 2009 telén, hogy jelentkezem a Kaposvári Egyetem fotó szakára. Ez meg is történt, ám az első forduló után nem jutottam túl a rostán – amit végül is nem bánok. Ugyanis száz emberből körülbelül 10-et juttattak csak tovább a második fordulóba, ami számomra kicsit erős (2010 július elején). És nem a csalódottság szól belőlem.

    Természetesen, helyben azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó egy ilyen iskolába, ami lehet, igaz is. De rájöttem, olyan elvárásoknak, szemléletmódnak kellett volna megfelelnem, ami nem én vagyok. És ugye a fotós fontosabb, mint a gép… Szeretném megtartani az egyéniségemet, megmutatva azt a fotóimon keresztül is.

    Sajnos nem tudom, engem miért nem juttattak tovább legalább egy rostával. Lehet, hogy nem tetszett nekik a tervezett, árvízzel kapcsolatos plakátom (ez volt a helyben kiadott feladat); lehet, hogy nem sikerült túl jól a felvételi tesztem (ami azért elég szívatós fotótörténet volt); de az is elképzelhető, hogy a fotóim nem győzték meg őket. Mindenesetre szerintem egy magamhoz képest jó sorozatot vittem mint felvételi anyag. Ezt szeretném most nektek videó formájában megmutatni, időrendi sorrendben. A címek segíthetik az értelmezést, ezeket a videó alatt találjátok meg.

    If your browser cannot handle this format, let’s visit YouTube version there! / Ha a böngésződ nem támogatja az adott formátumot, nézd meg az előbbi YouTube-verziót!

    1. Felnőtté válás
    2. Nőiesség
    3. Egyensúly
    4. Érzelem. Játék.
    5. Magány
    6. Szívtörő
    7. Kétségbeesés
    8. Döntés
    9. Lélekvándorlás
    10. Angyal


  2. Esküvő: Ancsi & Dávid

    június 11, 2010 by Szanyi-Nagy Judit

    Csoporttársam, Ancsi, mesélte, hogy nemrég megkérték a kezét. Természetesen örömmel fogadtuk a hírt, majd jött a következő bejelentés: júniusban házasodnak. Nagy volt a meglepetés és az öröm együtt, pláne számomra, hogy felkértek fotósnak!Az esemény érdekessége volt, hogy 2010. június 11-én, az esküvő napján találkoztam először a teljes rokonsággal, illetve a vőlegénnyel. Mindenki nyitott, kedves és társasági lény volt, ezért könnyen megtaláltuk a közös hangot a családdal, rokonokkal, barátokkal. Ennek a fotós is nagyon tud örülni. :)

    Igazi álomesküvő volt az övék, olyan, amire minden fotós vágyik. Ott lehettem ugyanis a készülődésnél, a leányzó kikérésénél, a polgári szertartást a szabadban tartották, a külön fotózást napfényben és tó partján sikerült lerendeznünk, illetve a lagzi is jó, tágas és szép teremben volt. A képeket illetően nemcsak a szerelmükre, hanem a babára is hangsúlyt fektettünk, hiszen Ancsi várandós! Dupla öröm! :)

    …most pedig, ha van kedvetek, nézzétek meg a fotók egy részét slideshow-ban, azok szerintem többet elmondanak, mint én!

    If your browser cannot handle this format, let’s visit YouTube version there! / Ha a böngésződ nem támogatja az adott formátumot, nézd meg az előbbi YouTube-verziót!